Az U City Guides internetes utazási kalauz rangsort készített a világ kávéházairól. A mértékadónak számító nemzetközi útmutató az élre a budapesti New York Cafét sorolta, amely így maga mögé utasított olyan történelmi helyeket, mint a velencei Caffe Florian, a bécsi Café Central, a prágai Café Imperial vagy a párizsi Café de la Paix.

Az összeállítás Európa-centrikusnak tűnik, mivel a kiválasztott top 10-ben nyolc európai, s csupán két tengerentúli kávéház szerepel, az egyik Brazíliában, a másik Argentínában. Igaz, gasztrotörténeti tény, hogy a kávékultúrának az arab országokból (Jemen, Szíria, Egyiptom) való elterjedése után Európában nyíltak az első kávéházak. A források a törökországi Isztambul nevét említik először, ott már az 1550-es években hódoltak a nyilvános kávézásnak, majd később, az 1620-as évektől Velencében is népszerűek lettek a fekete ital élvezetének közösségi helyei. A kávékultúra valódi európai diadalmenetét viszont az jelentette, amikor a 18-ik századtól kezdve, aztán főleg a 19-ik században egyre fényesebb kávépaloták épültek Bécsben, Párizsban, Rómában, Prágában és Budapesten.

New York kávéház New York kávéház

A külső és belső megjelenésben a pompát és eleganciát sugalló kávéházak közül az U City Guides szakértői a legszebbnek a magyar főváros legendás művészeti és irodalmi emlékhelyét, a New York Kávéházat találták. Az amerikai biztosítótársaság, a New York Life Insurance Company korlátlan pénzügyi keretéből 1894-ben felépült négyemeletes, eklektikus New York-palota kávézóját eredetileg a jól menő, tehetős vendégkörnek szánták, mégis a pesti bohémek, írók és művészek találkozóhelye lett. A legkülönfélébb vendégek fordultak meg itt, ahogy azt a századfordulón emlegették: egy király-egy cigány. Belső márványdíszítése, szobrai, freskói, csillárai, tükrei, csavart oszlopai ma is mindenkit elkápráztatnak. Ady Endre, Molnár Ferenc, Krúdy Gyula, Móricz Zsigmond, Kosztolányi Dezső, Karinthy Frigyes és a magyar kultúra számos nagyságának neves találkozó- és alkotóhelye 2001 óta az olasz Boscolo szállodalánc tulajdoni körébe tartozik, és több éves szünet, illetve felújítás után 2006-ban nyitott meg régi pompájában.

A toplista második helyére érdemesnek talált kávéházért Velencéig kell utazni. A Caffe Florian terasza és ablakai a világ legszebb szalonjának tartott Szent Márk térre nyílnak. A felejthetetlen látványért még a közel tízeurós kávét is megéri kortyolgatni. Az építészeti remekművekként emelkedő paloták szomszédságában található 18. századi kávéház élő múzeumnak számít. Nem csoda, hisz a fennmaradtak közül a legrégebben, 1720. december 29-ike óta tart folyamatosan nyitva. Leghíresebb vendégei között Carlo Goldonit, Goethe-t, Lord Byront, Marcel Proustot, Charles Dickenst és Casanovát emlegetik. A nagy szoknyavadászt nem véletlenül vonzotta a Florian, ugyanis az ő idejében az egyetlen kávéház volt, melyet nők is látogathattak.

A harmadik legszebb kávézó is igen közel áll szívünkhöz. Bár mostanában előbb a benzinpénzt kell valahogy összespórolnunk egy ottani kávéhoz. Ez a bécsi Café Central. Hogy a kávéházak ma is nagyon előkelő helyet foglalnak el az osztrák társasági életben,azt aligha kell bizonygatni. Ezt fejezi ki az elismerés is, amellyel a „bécsi kávéházi kultúrát” 2011 októbere óta a nemzeti szellemi kulturális örökség részének tekinti az UNESCO. A klasszikus kávéházi eleganciát, a különleges historikus hangulatot őrzik a Central márványasztalai, ahol például egykor az emigráns „sakkiskola” legnevesebb törzsvendégei, Lev Trockij és Lenin múlatták az időt,s tologatták a bábukat, még csak a sakktáblán. Úgy tűnik, a csokiöntettel készülő híres bécsi kávé és a hozzá kínált sütemények túléltek mindenféle világmegváltó értékrendet. Itt a régi bevált ízek mellett ráérősen lapozgatják az újságokat a napjaink híreire éhes bécsiek.

Az első ötben kapott helyet még a párizsi Café de la Paix. Valójában a francia fővárost igazságtalan is lenne kihagyni az élvonalból, hiszen kávéházi kultusza messze földön híres. Az 1892-ben nyitott, III. Napóleon stílusában épült Café de la Paix asztalainál olyan neves vendégek üldögéltek, mint a zeneszerző Csajkovszkij és Massenet, és a világirodalom remekírói, Zola s Maupassant. A párizsi Operaház közelében 2002-től felújítva várja a francia főváros szerelmeseit. A toplista második ötös mezőnyében Portugália és Olaszország mellett helyet kaptak a nagy kávétermelő Brazília, illetve Argentína kávéházai is. A sorrend: Portó - Café Majestic, Rió de Janeiro – Cafeitaria Colombo, Nápoly – Café Gambrinus, Buenos Aires – Café Tortoni és Róma – Café Greco.








Ajánlott oldalak


3gbolt.hu acelcso.hu adagolok.hu adatkezeles.hu adatszinkronizalas.hu akciosgazolaj.hu amszterdamhotel.net aprocsepro.hu autofinanszirozas.eu autohitelezo.hu autolakatos.hu autonagykereskedes.hu babaruci.hu babybutor.hu banalis.hu barandi.hu bemutatas.hu biooldal.hu biozoldsegek.hu biztonsagi.hu boeder.hu britishairwaysakciok.hu bulgariaiut.hu cigars.hu cloudpartner.hu compactflash.hu crm24.hu csaksemmipanik.hu csemegepaprika.hu decordesign.hu dentcentrum.hu divizio.hu dubaiszallas.org e-cam.hu ecosystem.hu egeszsegotthon.hu egymillioeuro.hu ekozpont.hu ekszerportal.hu elovetel.hu energiahordozok.hu epitoanyagshop.hu esocsepp.hu etickets.hu felnibolt.hu felvonoszereles.hu fenyofabutorok.hu fiatkereskedo.hu filmborze.hu folyamifuvarozas.hu freedownloads.hu frisskenyer.hu funny.hu fuzi.hu garazsberlet.hu gepkocsiberles.net gepkocsivedelem.hu ghz.hu gpsoldal.hu graffitimentesites.hu grk.hu guminagyker.hu gyorsrizs.hu hajlito.hu hajolevel.hu hajvarras.hu hasznoshelyek.hu hitelnyujto.hu holvasarolj.hu hostingoldal.hu hozz.hu hpinvent.hu icecastserver.hu informatikaitanacsado.hu inmarsat.hu intercar.hu internetpark.hu itkoltseg.hu javaslat.hu jerry.hu jogtiszta.hu jokivansagok.hu karaj.hu kartyafuggetlen.hu kazanjavitas.hu kha.hu kinaiauto.hu klmakciok.com kolcsonmunkaero.hu koltsegfigyelo.hu korszeru.hu korutazas.org koszontes.hu kulonos.hu lazithat.hu legjobbik.hu lezerdoki.hu lightstore.hu maganugy.hu magyarallam.hu marketinfo.hu masiniszta.hu member.hu mille.hu mirelitt.hu mitsubishikereskedo.hu mobilesync.hu mobilpda.hu motorosbaleset.hu mp3aruhaz.hu netonline.hu nissankereskedo.hu nissanpatrol.hu nyaralnijo.hu nyelvvizsgaelokeszito.hu nyeremenyoldal.hu officepartner.hu offshoreoldal.hu olaszmelo.hu olcsorepjegy.com onlinelink.hu onlinemester.hu onlinetarhely.hu opelkereskedo.hu panelajtocsere.hu parizshotel.net partyszolgalat.hu peugeotkereskedo.hu powersong.hu proszamla.hu psu.hu raktarberlet.hu receptjeim.hu renaultkereskedo.hu rendszerepito.hu rent4you.hu repjegy24.hu repjegycentrum.hu repulojegyakciok.com ritmic.hu romaszallas.com sajtoreferens.hu sajtostaller.hu seatkereskedo.hu servicecenter.hu skodakereskedo.hu small.hu smsservice.hu square.hu streamcenter.hu sutemenyrendeles.hu suzukimotor.hu szakkepzo.hu szamologepek.hu szepsegmester.hu szivatas.hu sztarhir.hu tankoljolcson.hu tapasztalatok.hu tarolas.hu telefonkozpont.com tenders.hu tisztitokura.hu tournament.hu toyotakereskedo.hu tozsdemutato.hu tutitars.hu tuzes.hu ujsagirokepzes.hu uniszex.hu utasbiztositas.utazas.hu uzletihitel.hu viakolor.hu videoplaza.hu virtualismunkaterek.hu vizsgalo.hu voip24.hu volvokereskedo.hu webtarterulet.hu wizzairakciok.com xct.hu xn--utszezon-w3a.hu zemplenijegbor.hu zenefon.hu